Krémes

Még sosem ettem igazán jó krémest cukrászdában. Ennek egyik fő oka, hogy még nem jártam igazán nívós cukrászdában.  A "ha megnyerem a lottó ötöst akkor ezeket fogom csinálni" című listámon természetesen szerepel a híres cukrászdák süteményeinek végigkóstolása. De csak azután, miután vettem olyan ruhákat, amiben nem szégyenlek beülni:)

Az egyszerűbb cukikban pedig  olyan a krémes mintha a matracomból vágtak volna egy darabot, s megszórták volna porcukorral. Sőt, rosszabb... Persze értem én, hogy kell a "tartás" szegény krémesnek, hisz nem nézhet ki úgy mint amit egyszer már valaki elkezdett megenni. Azért íze lehetne...

Így nincs más hátra, ki kell jelentsem: a saját krémesem a legfinomabb amit valaha ettem:) Igaz, nem olyan szép, de a tésztája finom roppanós, a krémje pedig lágy.
A teteje és az alja egyszerű leveles tésztából készül, ahogyan a szerelmes levél. A tésztából két egyforma nagyságú téglalapot sütünk. Az egyiket- amelyik a teteje lesz- miután kisült, négyzetekre vágjuk. 
A krémhez  3 csomag (3 x 4 dkg) vaníliás pudingporból, 5 tojássárgából, 8 dl tejből és 10 dkg cukorból krémet készítünk. Az összetevőket elsőként csomómentesre keverjük, majd lassú tűzön sűrűre főzzük. Az 5 tojás fehérjét 10 dkg cukorral habbá verjük, majd óvatosan, a még forró krémhez keverjük. Ezután egyenletesen az alsó lapra kenjük, majd ráhelyezzük a már kockákra vágott felső lapot. (Ha nem vágnánk fel előre, a lap összetörne). 
A krém hűvös helyen egy óra alatt kissé megszilárdul, de még mindig nagyon finom krémes és puha lesz. Isteni finom:)